...és kevés idejük jut kikapcsolódásra, regenerációra a munka és a szükséges feladatok, mint főzés, takarítás, ügyintézés, mellet. Ez fokozottan igaz és nehezen egyensúlyozható a dolgozó szülők esetében. A több felé húzás gyakran azt az érzést keltheti a szülőkben, hogy sem szülőként, sem munkavállalóként nem tudnak száz százalékosan teljesíteni. Nehéz lehet a munkahelyen koncentrálni, amikor a gyerekekkel kapcsolatos problémák, feladatok is az ember fejében járnak, viszont a szülői szerepben is nehéz lemaradni egyes mérföldkövekről vagy gyerekekkel kapcsolatos programról a munka miatt. Ebben a cikkben praktikusan megvalósítható tippeket gyűjtöttünk össze, ami azoknak is releváns lehet, akik azt érzik, hogy szinte belefulladnak a két szerepkör elvárásaiba, azoknak, akik jövőbeli gyermekvállalást tervezik, de kétségeik vannak, és minden dolgozó szülőnek is. 
.jpg)
1.Határhúzás
Ezek a határok vonatkozhatnak a térre és az időre egyaránt. Sokszor előfordul, főleg otthonról végzett távmunka, illetve rugalmas munkaidő esetén, hogy elmosódnak a munka és magánszféra közötti határok. Különösen igaz ez akkor, amikor a szülő a gyerekével van otthon és emellett dolgozik. Lehet, hogy két megbeszélés között valamilyen házimunkát kell elvégezni, esetleg egy következő negyedéves tervezés közben kell a flow-ból kiszakadni, mert a gyerekeket kell megetetni. Ez ahhoz is vezet, hogy a munkaórák kitolódnak, és például este, a gyerekek lefektetése után próbáálja valaki behozni a napközben elmaradt munka feladatokat. Ezen határoknak az elmosódása kiégéshez vezethet, hiszen azt érzi az ember, hogy folyamatosan elérhetőnek kell lennie, és nincs kifejezetten vége a munkaidőnek.
Több módon is meg lehet húzni a határt a munka és magánélet között. A legegyértelműbb a munkaidő szigorú betartása. Ebben sokat segít, ha nem otthon dolgozik valaki, hanem ezeket az órákat a munkahelyén tölti, hiszen így a térben is elkülönül, hogy hol végez munkát, hol nem. Ami fontos, hogy a munkaidő végével valóban hagyd abba az ezzel kapcsolatos tevékenységeket. Ne vidd haza az emaileket, nap közben elmaradt feladatokat! Ha otthonról dolgozol, akkor is elkülönítheted a munkaterületedet. Ez optimális esetben egy dolgozó szoba, de lehet egy hálószobába beállított íróasztal is. A lényeg, hogy a dolgozásra kijelölt területen a munkára koncentrálsz, azon túl pedig nem foglalkozol ilyen feladatokkal. Ez abban is segít, hogy amikor kezded a munkanapot, az agyad könnyebben átálljon munka módba azzal, hogy a kijelölt részen elhelyezkedsz.
Fontos része a határhúzásnak, hogy mások is tisztában legyenek velük. Azt nagyon könnyen lehet kommunikálni, a gyerekeknek is megmutatni, hogy melyik hely a munkáé, hiszen így tudják, hogy amikor ott dolgozol, akkor ne zavarjanak, viszont azon túl minden figyelmed az övék. Az időbeli határokat nehezebb lehet rögzíteni, viszont határozott hozzáállással ez is lehetséges. A munkahelyeddel fontos kommunikálni, hogy a kijelölt munkaóráidon kívül nem olvasol leveleket, nem veszel fel munkával kapcsolatos telefonhívásokat, és nem veszel részt megbeszéléseken. Sokat segít, ha kikapcsolod az értesítéseket a munkaidő után. Ugyanígy a családdal is fontos kommunikálni, hogy mikor számíthatnak rád, és mikor csak vészhelyzetben vagy elérhető, mert a fő fókuszod a munka. 
.jpg)
2. Feladatmegosztás
A dolgozó szülőség problémája zömében abból ered, hogy egy személyre nehezedik túl sok teher, a munka, a háztartási feladatok, illetve a gyereknevelés. Ebben egyrészt tudnak segíteni a munkahelyek azzal, hogy biztosítanak gyerekfelügyelet például azokban az időszakokban, amikor nincs iskola vagy óvoda, segíthet a részmunka vagy távmunka, illetve annak a lehetősége, hogy a szülők rugalmasan kezdhetnek vagy fejezhetik be a munkanapot. Másrészt, hatalmas segítséget jelentenek a családtagok és barátok, akik egyes háztartási vagy gyerekgondozással kapcsolatos feladathoz tudnak hozzájárulni.
Itt is a kommunikáció és az egyeztetés az egyik alappillér. A hagyományos nemi szerepek miatt például ma is gyakori, hogy bár mindkét szülő dolgozik, hogy kellő jövedelem álljon a család rendelkezésére, a gyerekgondozással kapcsolatos teendők és a házimunka nagyobb arányban terhelik a nőket. Ez a „silent work” (csendes munkaként) is ismert feladatcsoport minden olyan tevékenység, ami nem fizetett, az ember otthon, a magánéletében végzi, és szükséges a mindennapi élethez. Ilyen a bevásárlás, a főzés, a takarítás, a gyerekekkel való játék, az ő igényeiknek a kielégítése, a mosás, vasalás, és rengeteg egyéb. Azért, hogy senki se égjen ki, és a gyerekek is a lehető legtöbb törődést kapják, fontos a szülők közötti igazságos megosztása ezen munkának, illetve lehetőség szerint család és ismerősök bevonása is. Például sok nagyszülő szívesen segít azzal, hogy hétköznap délutánonként elmegy a gyerekekért az iskolába, óvodába, és vigyáz rájuk, amíg a szülők hazaérnek a munkából. Az is segíthet, ha egymáshoz közel lakó szülők összebeszélnek, és beosztják, hogy melyik nap ki viszi az összes gyereket iskolába vagy éppen ki melyik iskolán kívüli hobbira és edzésre viszi el a gyerekeket. A gyerekekről való gondoskodás egy közösségi feladat, aminek sok szereplője van, így jót tesz mindenkinek, és könnyít a dolgozó szülők dolgán, ha bevonják ebbe a közösségüket. A munkahelyen pedig lehet érdeklődni, hogy milyen támogatási lehetőségeket kínálnak a szülőknek, és kihasználni, ami számodra hasznos. 
.jpg)
3. Priorizálás
Az egyensúly megteremtése egy igazi zsonglőr mutatvány, amiből azt érzi az ember, hogy egy golyót sem ejthet el, mert mindegyik egyformán fontos. A valóságban viszont minden téren lehet prioritásokat megállapítani. Így a zsonglőr hasonlatot folytatva, minden golyót továbbra is igyekezhetsz a levegőben tartani, viszont fontos tudni, hogy melyik golyók vannak műanyagból, amik nem sérülnek, ha kicsúsznak a kezedből, és melyek üvegből, amik törékenyek. Például a gyereked iskola fellépése elsőbbséget élvez valószínűleg egy szokásos napzáró megbeszéléssel szemben, míg egy fontos klienssel folytatott tárgyalás fontosabb lehet, mint, hogy minden egyes naphoz hasonlóan aznap is te vidd a gyereket iskolába, és ne a másik szülő. A prioritások az idővel és a körülményekkel változhatnak és alakulhatnak, viszont ezért fontos, hogy megállapíts magadnak olyan elemeket, amiből nem vagy hajlandó engedni. Például, bármi történik a munkahelyen, hétvégén másnak kell megoldania, mert te a családoddal töltöd a szabadidődet.
Ami a gyakorlatban segíthet a kivitelezésben, az egy lista. Ezen össze tudod gyűjteni a legfontosabb dolgokat, amiket mindenképpen előtérbe akarsz helyezni. Lehetnek ezek gyerekekkel kapcsolatos programok, fontos projektek a munkahelyen, a saját egészségeddel, hobbikkal kapcsolatos programok. Ha van egy listád, akkor egyrészt az ezen szereplő, de egymással ütköző elemeket is rangsorolhatod, illetve a többi elemet is listázhatod, hogy tudd, ezek egymáshoz képest mikor lesznek, és magad is lásd, hogy mi az, ami kihagyhatatlan. Szükséges lesz emellett nemet mondani dolgokra szakmai és magánélet területén is. Azzal, hogy nem csinálsz mindet, meg tudod őrizni a mentális egészségedet, és segít, hogy abban, amit elvállalsz valóban jól tudj teljesíteni. 
.jpg)
4. Lehetőségek kihasználása
Itt minden olyan lehetőségre gondolunk, ami valamilyen módon meg tudja könnyíteni, hogy szülőként és dolgozóként is egyszerre helyt tudj állni. Ha a munkahelyed olyan kedvezményeket kínál, amit felsoroltunk, vagy bármi mást, direkt a náluk dolgozó szülőkre fókuszálva, akkor érdemes legalább kipróbálni ezeket. Míg a határelmosódás miatt ez sem tökéletes megoldás, vannak, akiknek ez az ideális környezet a munkához. Így például nem kell reggel arra is időt szánni, hogy a munkahelyedre ingázz, hanem nyugodtan rá tudsz készülni a napra miután a gyerekek elmentek iskolába. A rugalmas munkaórákat szintén jól ki lehet használni, mert ez segít, hogy a gyerekekkel kapcsolatos nagy prioritást élvező alkalmakon a program köré szervezd jobban a munkaóráidat, míg más, átlagos napokon ezeket az órákat le tudod dolgozni.
Nem csak a munkahely által kínált lehetőségekről érdemes tájékozódni, és ezekkel élni, hanem jól jön, ha építed a saját közösségedet más szülőkkel, és rokonokkal, hogy közösen lehetőségeket teremtsetek, amivel egymást segítitek. Szülőnek lenni nehéz, dolgozó szülőnek még inkább, így ha valaki felajánlja, hogy vigyáz a gyerekekre egy időre, a gyerekek együtt játszanak valamelyik családnál, hogy addig a többi szülő megpihenhessen, vagy más teendőit elvégezze, ezeket mind érdemes kihasználni. És persze, érdemes ilyet másoknak is felkínálni, hiszen a közösség ereje a közös segítségnyújtásban áll. 
.jpg)
5. Öngondoskodás 
Bár ez sokszor egy elérhetetlen idillnek tűnik csupán, nagy szükség van arra, hogy magadról is gondoskodj, hiszen másoknak is csak akkor tudsz érdemben segíteni, ha magad is jól vagy. A mentális és a fizikai egészséget egyaránt megterheli a folyamatos magas szintű teljesítmény és folyamatos aktivitás. Nagyon fontos rendszeresen szünetet tartani és érdemben megpihenni. Segít, ha beosztod a heteket előre, mert így tudsz direkt ilyen szüneteket, szabadidős tevékenységeket beiktatni az egyébként zsúfolt beosztásba.
Ennek számos változatos módja van, ami az egyéni preferenciáktól is nagyban függ. Egy rendkívül hangsúlyos dolog mindenki számára a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, hiszen ennek a hiánya az élet más területeire is kihat. Mivel ez az egészség fontos eleme, elsőbbséget élvez a házimunkával szemben. Egy másik fontos aspektus a sport, a mozgás. A legtöbbeknek munka és gyerek mellett nincs ideje edzőterembe járni vagy napi szinten órákat szentelni extenzív edzésekre, és nem is ez az elsődleges cél. Rendszeres sportolás lehet egy rövid séta, videó alapján otthon elvégezhető gyakorlatok, kutyasétáltatás vagy gyerekekkel közös mozgást igénylő játék. A fizikai aktivitás segít a stressz levezetésében, a fizikai fittség azért is jó, mert ez a jelenben egészségesen tart, illetve garantálja, hogy a jövőben tovább aktív tudj maradni.
Fontos a mentális egészség is, amiért hobbikkal és szociális kapcsolatok fenntartásával tehetsz. A különböző hobbik segítenek, hogy önálló, saját érdeklődésekkel rendelkező személyként tudj magadra gondolni, ne csak szülőként. Azért is jó, mert ez ki tud mozdítani a munkahely-házimunka-gyerekgondozás háromszögéből, és segít feltöltődni. A barátokkal, ismerősökkel fenntartott kapcsolat pedig szintén ezekhez járul hozzá. Jól eshet, ha olyanokkal is tudsz időnként beszélgetni, akik a mindennapjaidnak nem annyira állandó részesei, mint a munkatársaid vagy szűk családod. Ezek a beszélgetések segíthetnek abban, hogy feldolgozd, ami veled történik, legyen az jó vagy rossz. Amennyiben pedig azt érzed, hogy a hobbik, barátok, szünetek nem nyújtanak kellő segítséget, hanem romló mentális problémákkal küzdenél, fordulj szakemberhez! Azzal, hogy pszichológussal dolgozol és kezeled a mentális egészségedet, hozzájárulsz, hogy a legjobb formádban lehess mentálisan, jól tudj teljesíteni az életed különböző területein, és egészséges mintákat mutass a gyerekeidnek is.
A dolgozó szülőség tehát kihívásokkal és nehézségekkel teli, de segítséggel mégis jobban menedzselhető, mint amikor egyedül megoldandó helyzetként tekintesz rá. Sok munkahely kínál ezt könnyítő módosításokat, illetve olyan emberekkel veheted magad körül, akik megértik, és hajlandóak segíteni. Megkönnyíti mindezt, ha elkülöníted a munka és magánélet tereit és idejét, és magadról is gondoskodsz a mindennapok során, hiszen csak így tudsz másoknak hosszú távon segíteni.
források: www.forbes.com, www.extension.usu.edu, www.family-action.org.uk 
képek forrása: www.unsplash.com, www.pixabay.com, www.pexels.com 

 
             
                                             
                                                             
                                             További híreink
További híreink 
                                     Július 30
                                            .
 Július 30
                                            .  4 perces olvasmány
4 perces olvasmány
                                        
                                         
                                     
                                    