A látható titkos üzenet
Pontosan ezért, nagyon fontos, hogy azt a képet közvetítsük magunkról, amit szeretnénk. A magánéletünkön kívül a legtöbb helyen már előre megírt kritériumok léteznek számunkra, pontosan ezen célt szolgálva.
A munkahelyeken megjelenő különböző dress code meghatározások könnyen zavarba ejthetik az embert, nehéz ugyanis magunktól eltalálni a határokat, különösen pályakezdőként. Noha a pontos szabályok munkahelytől, annak környezetétől, időjárástól és kultúrától is egyaránt függenek, elsőre bízhatunk az általános, íratlan megegyezés szerinti szempontokban.
Az alapok
A munkahelyi etikett univerzális tételei közé tartozik, hogy ha nincsenek is komolyabb megkötések a ruházatot illetően (azaz casual) bizonyos dolgokat akkor sem illik felvenni. A mintás felsők, melegítőnadrágok & pulcsik, leggingsek, lábujjközepes papucsok és a miniszoknyák pontosan ilyen esetek.
Értelemszerűen a túlzottan kivágott, átlátszó és szakadt ruhadarabok szintén a vállfán kell maradjanak. Irodai munkavégzés esetében a spagettipántos, ujjatlan, félujjas vagy vállkivágásos felsőket is kerülni kell, még nyáron is. Ingek esetében pedig illik trikót alávenni. Cipők terén pedig érdemes zárt darabokat választani. A méretezésre is figyelni kell, a túl szűk, illetve a túl nagy ruhák sem a pozitív összkép tartozékai.
Business standard – Professzionális minimalizmus
Irodai környezetben a legszigorúbb elvárásokat a business standard dress code támasztja. Színek tekintetében a fekete, fehér, szürke és a sötétkék árnyalatok jöhetnek csak szóba.
Férfiaknál
öltöny, nyakkendő és hozzá illő cipő a helyes viselet.
Nőknél
több variáció is megjelenhet. Egyberuha, szoknya, melyek közül egyik sem érhet a térd fölé (vagy maximum 2 cm-rel lehet felette). Ingek, blúzok és blézerek viselése az előírott, valamint a női öltöny is szerepet kaphat.
Kiegészítők terén egyszerű darabokat válasszunk, ne keverjük a formálisat az informálissal. Pl.: Sportos hátizsák helyett aktatáskát használjunk.
Törekedni kell a komolyságra, strukturáltságra és a visszafogottságra.
Business casual – Elmosódó határok
Talán az egyik legnehezebben meghatározható fogalom. Lényegében egyszerre kell professzionálisnak és sportosnak tűnni, egy-egy apró döntés pedig könnyen a rossz irányba billentheti a mérleget.
Ilyen például a farmer kérdése is. Egyes helyeken megengedett, míg máshol egyáltalán nem, ezért mindenképpen utánajárást igényel a dolog. Ahol hordható, még ott is a sötét színű, nem koptatott vagy szaggatott fazonok közül ajánlott a választás.
Egyébként nadrág tekintetében
az eredeti business casual, a khaki nadrág mellett a „cropped” Audrey Hepburn fazon, az egyenes, széles illetve kiszélesedő szárú darabok is az opciók részét képezik. Színüket tekintve itt is inkább a sötét, és neutrális spektrumon maradjunk.
Az ingek, blúzok mellett galléros pólók, pulóverek, mellények és garbók is szerepet kaphatnak. Érdekes mintákat, színeket is fel lehet vonultatni, de mindig az ízlésesség és a munkahelyi környezet határain belül. A túlzó feltűnőséget itt is kerülni kell. A viszonylagos lezserség mellett is figyelni kell a letisztultságra, eleganciára.
Blézer tekintetében
a klasszikus szabású a jó választás, de színében és anyagában lehet hétköznapibb. Karcsúsított, de a kicsit lazább is megfelelő. Az öltöny zakóját azonban ne keverjük a lazább viseletünkkel, ruházzunk be egy egyszerűbb darabra, sportzakóra. Farmerdzseki, bomber dzseki, kimonó, kapucnis, cipzáras felső és egyéb sportos darabok ebben a kategóriában sem kapnak helyet.
Edző cipő vagy szandál semmiképpen sem elfogadható.
Ellenben majdnem minden formálisabb darab, mint pl.: loafers, oxford, chukka, nyugodtan választható. A boatshoes azonban nem tartozik ezek közé.
A nyakkendő nem kötelező, viszont férfiaknál az ing betűrése igen.
„A stílus maga az ember.” - Georges-Louis de Buffon
A személyes stílus és a munkahelyi dress code összeegyeztetése nem mindenkinek egyszerű feladat, de törekedni kell rá, hiszen, ha jól érezzük magunkat abban, amit viselünk, az a kisugárzásunkra is hatással van. Mindig legyünk igényesek, összeszedettek a külső megjelenésünkben, de próbáljunk olyan ruhákat viselni, melyekben nem feszengünk egész nap, és hátrány helyett pozitívumként éljük meg a viselésüket.
Képek forrása: unsplash.com
Források: kommunikacio-stilus.hu, YouTube videók