A cikkben sorra kerülnek általános, életmódot érintő javaslatok, és olyan tippek is, amik az adott pillanatban működhetnek, de nem kínálnak hosszú távú megoldást.
Az életmódunknak nagy hatása van nem csak a fizikai, de a mentális egészségünkre is, ezért van néhány olyan elem, amit érdemes beépítenünk a napi rutinunkba a kiegyensúlyozottabb élet érdekében. A leggyakrabban ismételt ajánlás, hogy sportoljunk rendszeresen. Ennek számos pozitív hatása van. Stresszoldás szempontjából azért fontos, mert a mozgás endorfinokat szabadít fel a testünkben. Az endorfint boldogsághormonnak is nevezik, mivel ez felelős a boldogságért, és pozitív érzésekért, így a mozgás direkt kapcsolódik a boldogsághoz. Rengetek különböző sportág közül lehet álasztani attól függően, hogy éppen mire vágyunk és mi nyugtat meg. Vannak, akiknek a monoton mozgásformák, mint az úszás, futás vagy biciklizés segítenek, míg mások inkább küzdősportokat választanak a stressz levezetésére. Mindegy, hogy jógázol, bokszedzésen veszel részt, esetleg futsz egyet vagy zumbázol, a tested és a hangulatod is hálás lesz érte.
A kiegyensúlyozottabb élethez, és így a stressz csökkentéséhez is fontos a kiegyensúlyozott étrend, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, és a munka-pihenés egyensúly megtalálása. Ezeknek az elérése nem könnyű feladat, gyakran sok tervezést és előrelátást igényel, valamint a legtöbb esetben nem tudjuk az egész rutinunkat átalakítani egyik napról a másikra. Nem a tökéletesség a fontos, hanem a folytonosság. Lehetetlen, hogy minden egyes nap tökéletesen be legyen osztva, teljesen stresszmentes legyen, és pontosan eleget aludjunk, viszont nem adhatjuk fel, hanem dolgozni kell azon, hogy egy kiegyensúlyozott rutint hozzunk létre. A rendszeresség és rutin segít abban is, hogy általuk vannak olyan stabil pontok az életünkben, amikhez stresszes napokon is vissza tudunk térni.
A stresszes és nyugodtabb napokon is hasznos, ha időt szánunk arra, hogy átgondoljuk a velünk történő dolgokat. Fontos időt szánni az érzéseinkre, a céljainkra, az élményeinkre. Ez lehet meditáció vagy naplóbejegyzések segítségével, de ahhoz, hogy meg tudjuk élni a pillanatot, és hogy a sok rohanásban le tudjunk nyugodni, fontos rendszeresen lelassítani, és kicsit átgondolni az életünket.
Az általános életmóddal kapcsolatos tippeken túl a következőkben néhány rövidtávú stresszoldó megoldásról is olvashatsz. Fontos megjegyezni, hogy ezek nem működnek mindenkinél egyformán, így lehet, hogy az egyik szabadidős tevékenység valakinek teljes megnyugvást hoz, miközben valaki mást csak idegesebbé tesz. Keress addig, amíg a saját igényeidnek megfelelő hobbit találsz, ami segít lenyugodni.
Ha szívesen maradnál otthon, engedj magadnak egy meleg vizes fürdőt, tegyél fel egy arcmaszkot, nézz természetről szóló dokumentumfilmet vagy vígjátékot, esetleg olvass, színezz, vagy kapcsold be a kedvenc lejátszási listádat, és csak táncolj, amíg a stressz helyét át nem veszi a boldogság és öröm.
Amennyiben valami aktívabb tevékenységre vágysz, sétálj egyet a természetben, készítsd el a kedvenc fogásodat, végezz valami házimunkát, esetleg süss valami finomat. Néha a figyelmünk elterelése, és a produktivitás segíthet abban, hogy megnyugodjunk, mivel ezalatt sem a stresszel foglalkozunk.
Néha többet segít, ha elhagyjuk a lakást. Ilyenkor érdemes megnézni egy kiállítást, beülni a moziba egy új filmre, próbálj ki egy új éttermet, vagy menj el piknikezni. Sokat segíthet az is, ha felhívod vagy meglátogatod a közeli barátaidat, vagy családtagjaidat, mert néha csak beszélnünk kell valakivel, hogy jobban érezzük magunkat.
Amikor csak néhány pillanatod van megküzdeni egy stresszes helyzettel próbáld ki a következőket; végezz néhány egyszerű nyújtást, vegyél mély levegőket, lassan számolj vissza tíztől. Ezek a technikák segíthetnek felülkerekedni az adott helyzeten, hogy tovább tudj haladni, viszont ezek valóban csak ideiglenes megoldást kínálnak.
Nem könnyű megküzdeni a minket körülvevő stresszel, de reméljük, hogy ez a cikk adott néhány olyan tippet, ami megkönnyíti ezeket a helyzeteket.
Források: ditchthelabel.org, health.clevelandclinic.org Képek forrása: pexels.com, unsplash.com
Írta: Csóka Anna