Stabil hídként a munkavállalók és a munkáltatók között. Tudjon meg többet rólunk!

2022 . Július 18. 3 perces olvasmány NAV, Generációk, egészség

Elf Bar – Totál szívás kicsiben

Az Elf Bar olyan alattomosan szivárgott be az életünkbe, maga után finom és illatos párafelhőt eregetve, hogy mire észbe kaptunk, már meghódított egy egész korosztályt. De mi is az a manórúd és szülőként mire érdemes figyelni?

Hírek

Az Elf Bar tulajdonképpen egy eldobható elektromos cigarettának felel meg. A benne található illatosított és ízesített folyadékot egy kis akkumulátor hevíti fel, használója pedig ezt a gőzt szívja be. Noha a hagyományos dohánytermékeknél egy jóval ártalmatlanabb árucikkről beszélhetünk, ez önmagában nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lenne káros.

A manórúd egyik legfőbb veszélye abból fakad, hogy nem tudjuk, pontosan milyen anyagokat tartalmaz. Ami eddig biztosnak tűnik, hogy kiszerelésenként eltérő dózisban nikotin található meg benne, melynek a mennyisége akár 14 doboznyi cigarettában fellelhető nikotinéval is megegyezhet. Ennek okán súlyos függőséget alakíthat ki a fogyasztóiban, főképp azokban, akik előtte egyáltatán nem is dohányoztak.

Ugyanis az Elf Bar által megcélzott vevőkörbe leginkább a tinédzserek tartoznak. A körükben csak manórúdként emlegetett eldobható e-cigi számos olyan tulajdonsággal bír, ami divatossá teszi. Élénk, színes kis rudacskák, megtöltve megannyi íz- és illatkombinációval: a gumimacistól az epres-banános turmixon át a kólásig. Nem is csoda, ha összefut az ember szájában a nyál, így a finom, gyümölcsös ízek és illatok pedig azt a tévképzetet táplálhatják a használóikban, hogy valamilyen egészséges dolgot visznek be a szervezetükbe. Hiszen a normál, dohányt is tartalmazó cigarettával ellentétben, ennek a végterméke csupán gőz, és nem füst, ráadásul nem is büdös. Csakhogy itt visszautalnánk az előző bekezdésre, miképp nem tudható pontosan, hogy az Elf Barokban lévő folyadékban milyen anyagok vannak, így az sem, hogy azok belégzése károsíthatja-e valamilyen mértékben a tüdőt. Továbbá mivel a manórúd beltéren is feltűnés nélkül szívható, így jóval hosszabb ideig fogyaszthatják, mint például egy átlag szál cigarettát. Ez a hosszú, elnyúlt használati mód észrevétlenül is rengeteg nikotint juttathat a szervezetbe, melynek fejfájás, szédülés, mellkasi fájdalom vagy vérköpés lehet a tünete.

Jelenleg a legnagyobb probléma az Elf Barral kapcsolatban, hogy csak loholunk az események után. Noha a készüléknek mind az árusítása, mind a birtoklása is illegálisnak számít hazánkban, mégis a fiatalok számára is könnyedén beszerezhető árucikkről van szó. A tinik egyszerűen megrendelhetik külföldi oldalakról az interneten keresztül, a legkisebb kiszerelést már 3-4 ezer forintért, ahol a futár nem tudja beazonosítani mit is kézbesít. Sőt, egymás között is előszeretettel terjesztik akár az iskolákban, akár köztereken, a közösségi médiában reklámozva magukat a „dealerek”.

Ezért is fontos a tájékoztatás, főleg a megcélzott 10-18 évesig terjedő korcsoporté, és a szüleiké. Szeptembertől 3500 iskolában tartanak külön osztályfőnöki órát az Elf Bar fogyasztásának veszélyeiről, az Erzsébet táborokban már a nyáron megkezdik a felvilágosítást a témáról. Valamint létrehozták a 1828-as ingyenes zöldszámot, amin keresztül akár névtelenül is bejelenthető a tiltott áru értékesítése, a könnyebb és hatékonyabb lefoglalás érdekében. Fontos tehát, hogy beszélgessünk a fiatalokkal a témáról, és szülőként is tájékozottak legyünk arról, hogy milyen veszélyek fenyegetik gyerekeinket. Egy ilyen beszélgetés alkalmával pedig arra is érdemes lehet felhívni a fiatalok figyelmét, hogy a manórúddal nemcsak a testüket, hanem a környezetet is szennyezik. Miként az Elf Bar csak nevében eldobható, a benne lévő kis akkumulátor az elemekhez hasonlóan veszélyes hulladéknak számít.

Források: hvg.hu, eduline.hu, semmelweis.hu; Képek forrása: pinterest.com, pexels.com


További híreinkTovábbi híreink

A hustle culture horrorba torkolló tündérmeséje
A hustle culture horrorba torkolló tündérmeséje
Július 30 . Tag ikonkép4 perces olvasmány

A 21.században egyre többen válunk a siker megszállottjaivá. A lehetőségek századában járunk, kicsi ...

elolvasom
Kiégtél vagy csak megégtél? A „burn-out” szindróma
Kiégtél vagy csak megégtél? A „burn-out” szindróma
Június 3 . Tag ikonkép7 perces olvasmány

Még a legerősebb húr is, ha elég sokáig feszítjük, előbb utóbb elszakad. Így járhatunk saját határai...

elolvasom
Miért nem jeleznek vissza a cégek a beadott pályázatokra?
Miért nem jeleznek vissza a cégek a beadott pályázatokra?
Május 17 . Tag ikonkép7 perces olvasmány

Az álláskeresésnek a várakozás az egyik legnehezebb része, főleg, ha a jelöltek hiába reménykednek.

elolvasom
Munkát vagy munkaerőt keres? Mindkettőben segíthetünk!

Ha szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérdése lenne, kattintson a Cégeknek, míg ha munkalehetőségeink érdekelnék, akkor a Tovább gombra!