A minimum az új maximum, avagy a quiet quitting jelenségről

Ez a bizonyára mindenkinek ismerős szituáció sokaknál általános és folyamatosan fennálló, ők azok, akik csakis a minimumot hajlandóak teljesíteni a munkahelyükön. Csupán azt, amire a szerződésük kötelezi őket, se többet, se kevesebbet, ez a quiet quitting.

A magyarra csendes kivonulásként fordítható szókapcsolat az utóbbi félévben világszerte  felkapott kifejezéssé vált, leginkább annak is köszönhetően, hogy a Tiktokon is trend lett beszélni erről a jelenségről. A quiet quitting nem a lustasággal egyenlő, nem azzal, hogy valaki egy kereszt szalmaszálat sem tesz, hanem azzal, hogy a munkaköri leírásának megfelelően elvégzi a feladatát, és azon kívül semmilyen plusz energiát nem fektet be. Jó példa erre, hogy munkaidőn kívül nem vállal feladatot, nem nézi az email-jeit és nem veszi fel a telefont sem ekkor, csak a legalapvetőbb, azaz a kötelező jellegű munkákat teljesíti. További jelei lehetnek a csendes kivonulásnak, ha a munkavállaló nem megy el a munkához kapcsolódó tréningekre, nem fejleszti magát, nem teper az előléptetésért, ergo nincs előtte egy kitűzött cél a jövőjét illetően. Valamint az is gyanús lehet, ha nem vesz részt a különböző meetingeken, csapatépítőkön, bulikon, sőt, egyáltalán nem él közösségi életet a munkahelyen és nem lép interakcióba a kollégáival. Ezek a tünetek hosszútávon könnyen vezetnek kiégéshez és felmondáshoz.

A fogalom nem véletlenül lett csak mostanában népszerű, szociológusok szerint a koronavírus időszaka alatt változott annyit a munkaerőpiac, hogy a szereplők mostanra ezt a munkamorált tegyék magukévá. Ugyanis a pandémiás időszakban sokakat elbocsátottak az állásukból, így az ottmaradt dolgozók nyakába még több teher szakadt, át kellett, hogy vegyék mások feladatát is. Csakhogy ezért általában nem igen kaptak plusz juttatást, sem elismerést, több munkáltató is kizsigerelte az alkalmazottjait. Ezt ők egy jó darabig, évekig is akár eltűrték, hiszen féltek attól, hogy elveszíthetik az állásukat. Ennél fogva maradtak a helyükön és a stresszes, leterhelő körülményekben rájöttek arra, hogy felesleges megerőltetniük magukat, mivel ígyis-úgyis ugyanazt a fizetést kapják meg érte. Legalábbis ez a teória arról, hogy miért válhatott tömegessé és ennyire felkapottá manapság ez a mentalitás.

Egy amerikai kutatóintézet felmérése alapján az USA-ban a munkavállalók 50%-a tartozhat a csendes kivonulók körébe, vagyis azok közé, akik elégedetlenek a munkájukkal, de nem állnak fel az asztaltól és nem fejezik ki véleményüket, csupán muszájból teljesítik a kötelességüket (18% hangot ad a nemtetszésének). Európában még rosszabbak ezek a számok, itt az amerikai 32%-kal szemben mindössze a munkások 14%-a elégedett a munkahelyével és -körülményeivel. Habár többen a fentebb leírtakkal ellentétben úgy vélik, hogy abszolúte nem új jelenségről beszélhetünk, csak a kiégett munkavállaók végre találtak egy szókapcsolatot, amivel kifejezhetik a helyzetüket. Keletebbre evezve pedig azt láthatjuk, hogy jó eséllyel onnan is eredhet ez a fogalom, miképpen Kínában és az ázsiai országok túlnyomó részében a túlóráztatás és az irreális munkabírás elvárása hosszú évtizedek óta fennálló problémát jelent.

A túlterhelésen és stresszes körülményeken túl, van még egy csomó dolog, ami ezt a viselkedést kiválthatja a dolgozóból. Többek között ilyen, ha be nem tartott ígéretekkel találkozik, és a jogos fizetésemelésre hiába vár már hosszú ideje. Továbbá ha nem lát előrelépési lehetőséget, megragad a ranglétrán, és a főnöke kiöli belőle a motivációt, azzal hogy például nem figyel rá, nem mondhatja el a véleményét, az ötleteit. Illetve idetartozhatnak a felesleges meetingek és a rugalmasság és/vagy a home office hiánya. Ellenben az is igaz, hogy a home office körülmények is okozhatnak demotivációt, miképp mint mindennek az életünkben, a munkának is fontos része a szociális igények kielégítése. Vagyis az, hogy közösségben legyünk kritikus feltétele a jó munkának. Mindezek alapján a felettes beosztásúaknak és a főnököknek figyelmesnek kell lenniük, és igyekezni kikerülni a fentebb felsorolt hibákat, ha nem szeretnék, hogy a beosztottjuk quiet quiter-ré avanzsáljon. Annak, aki pedig jelenleg ebben az élethelyzetben találja magát, érdemes lehet azon elgondolkodnia, hogy mi okozza benne ezt az elégedetlenséget. Valamint a tudtára adni a felettesének, megbeszélni vele és így esélyt adni a változásnak, ami például egy áthelyezés is lehet. Ha viszont nem látunk lehetőséget javulásra, talán jobban járunk a munkahelyváltással, mint a kiégéssel. Azonban senki felett nem lehet pálcát törni, hiszen mindenkinek szíve joga, hogy mennyi energiát fektet be a munkájába, mennyire hajlandó megerőltetni magát.

Képek forrása: freepik.com